“A gyalupadnál dolgozó mesterember a mi cégérünk. Ezzel akarjuk jelképezni, hogy szakképzett iparosok vagyunk, akik közvetlenül a vevő számára termelnek. Jóízlést és szolid munkát nyújtunk és örülünk, ha a vevő munkánkat megbecsüli.”

Elérhetőségek:


Mobil:
+36 20 974 30 48

E-mail: besenyei@besenyeibutor.hu

Cím:
1074 Budapest, Vörösmarty u. 17



Telefonon előre megbeszélt időpontban tudjuk fogadni kedves vásárlóinkat!

Besenyei Styl Bútor, 1896 -tól napjainkig.

A céget, melynek műhelye akkor még a Jókai és a Rudas utca sarkán volt található, 1896-ban Goldner Zsigmond alapította.
Későbbiekben három fia, Tivadar–bútorasztalos, illetve Elemér és Imre–kárpitosok–léptek apjuk nyomdokaiba, és folytatták a mesterséget.
1944 előtt a három fiú Goldnerrol Gödrösre magyarosítatta vezetéknevét.
A testvérek 1948-ban váltak szét, Tivadar ekkor alapította a Király utca, Anker köz sarkán az asztalos műhelyt, mesterségét a 60-as évek közepéig gyakorolta. Ezt követően Szabó István mester vitte tovább a műhelyt 1998-ig.

A jelenlegi asztalos mester, Besenyei Sándor 1987-ben kapcsolódott be az ott folyó munkába. 1998-óta, a mai napig az ő vezetése és irányítása mellett készülnek a bútorok.

Cégünk kezdetektől fogva egyedi tervezésű bútorokat készít a ma már ritkaság számba menő hagyományos technológiával. Fő profilunk a koloniál, flamand, barokk, reneszánsz és intarziás bútorok, melyeket a 40-es évek közepe óta készítünk.

Ezen kívül bármilyen igénynek, kérésnek igyekszünk eleget tenni.

Legfőbb anyagaink a tölgy, fenyő, hárs, dió és a cseresznyefa.

Ezen bútorok gyártása jó kézügyességű, szakmáját szerető mestereket kíván, úgyis, mint bútorasztalos, faesztergályos, faszobrász, díszmű üveges, intarziakészítő és kárpitos.